Mi is a Távirányító?Ez a kis leírás elvezet, a távszabályzó rejtelmeibe! |
Bevezető
A távirányító, egy olyan elektronikus szerkezet, amelyet egy távoli berendezés irányítására használnak...
Az idő során a technika fejlődésével, egy vezérlőt kellet létrehozni, hogy elektronikus
készülékeinket tudjuk irányítani. A berendezések, amelyeket táv vezérlünk, egy parancsokat tartalmazó adatsort továbbítunk. A készülékek sokrétűek lehetnek, amihez használhatunk távirányítót, mint például televízió, hifi készülék, DVD lejátszó, videó, házimozi rendszer, és még sok-sok fogyasztói elektronikus berendezés. A távirányító lényege, hogy a gombokkal tudjuk állítani a hangerőt, színeket, csatornákat, és a menüt. Végül is a távszabályzó a felelős a funkcióirányításokban, azaz a készülékek gördülékeny kezelésében. Ezek a távirányítók általában infravörös (IR), néhány pedig rádió jelekkel kommunikálnak. Tápellátásuk ceruza elemmel (AA), vagy mikro ceruza elemmel (AAA) megoldhatóak.
Történelem
A távirányító legkorábban 1893-ban Nikola Tesla fejlesztette ki, a szabadalmában Method of an Apparatus for Controlling Mechanism of Moving Vehicle or Vehicles néven szerepelt. 1903-ban Leonardo Torres Quevedo bemutatta a Telekino-t, a Science Párizsi Akadémián, ez egy kísérleti demonstráció volt. 1906-ban, a király jelenlétében és egy nagy tömeg előtt Torres sikeresen demonstrálta a találmányát, a Bilbao kikötőjében miközben irányított egy hajót a partról. Terveiben szerepelt, hogy torpedókba, és rakétákba alkalmazza, de ez kudarcot vallott finanszírozás hiányában.
Az első távvezérlésű repülőgépmodell 1932-ben repült fel, a vezérlőtechnológia katonai célokra való felhasználása a második világháború alatt alakult ki, ennek egy eredménye, a német Wasserfall rakéta.
1930-as év végéig több rádiógyártó cég próbákozott. Ezeknek a távirányítóknak a többsége drótos megoldással működött, de a Philco Mystery Control volt aki, egy akkumulátorról működő kisfrekvenciájú rádióadót létrehozott, ezzel kivívta magának az drótnélküli távirányító nevet.
A televízió gyártásban az első távirányítót a Zenith Radio Corporation fejlesztette ki 1950-ben (kép a bal felső sarokban). A távirányítót Lazy Bones alkotta meg, úgy, hogy egy drótot csatlakoztatott a televízióhoz. Hogy javítsa az ormótlan kinézetet, egy drótnélküli távirányítót, azaz Flashmatic-et fejlesztett ki 1955-ben, ami egy fotocellás megoldás volt. Sajnos a cellák nem különböztettek meg fényeket és a más forrásokból érkező fényeket is észlelték, így nem volt tökéletes megoldás. A Flashmatic hátránya még abban jelentkezett meg, hogy a távirányítót pontosan rá kellett irányítani a vevőkészülékre.
1956-ban Robert Adler egy távirányítót fejlesztett ki Zenith Space Command-nek. Ez ultrahanggal működött, így lehetett kezelni a hangerőt, és léptetni a csatornákat. Amikor a felhasználó lenyomott egy gombot a távirányítón, akkor egy kattanó hangot hallhattunk. A kibocsátott frekvencia zajt, a televízióban észlelte. A tranzisztor találmánya lehetővé tette, hogy kristályt által, egy magas frekvenciát hozzanak létre, így az emberi hallás felsőhatárát túllépte, tehát elvileg nem volt zavaró. A vevőkészülék tartalmazott egy mikrofont, amit az adó frekvenciájára hangoltak. Néhány probléma volt ezzel a módszerrel, néhány ember, különösen a fiatal nők, hallották az ultrahangos jeleket. Még olyan is előfordult, hogy egy játék xilofon megváltoztatta a csatornákat, a xilofon néhány hangja hasonlított a távirányító által kibocsátott jeleihez.
Az 1970-es évek végén a lendítőerő, egy komolyabb televízió távirányító létrehozásában a BBC közreműködésével a Ceefax fejlesztése felelt. A távirányító csak korlátozott funkciójú volt: következő állomás, előző állomás, hangerőnövelés vagy csökkenés. Névlegesen lehetett állítani a távirányítóval, az állomásokat, hangerőt, fényerőt, kontrasztot, színeket, és kezdetleges teletextet. A BBC mérnökei tárgyalásokat kezdeményezett több televízió gyártóval, ami 1977-78-ban lévő prototípus elkészítéséhez vezetett, ezek a távirányítók már jóval több funkciót irányítottak. Az ITT cég az, aki az infravörös kommunikációs távirányítót létre hozta és erre, névre is keresztelte el.
Az 1980-as években Steve Wozniak az Apple keretében, kezdte el a CL9 projektet. A lényege, hogy egy olyan távirányítót hozzanak létre, amely több elektronikus szerkezetet működtetne. Az egységet elnevezték CORE (Controller Of Remote Equipment) néven, ami bemutattak az 1987-es évben. A haszna ennek a távirányítónak, hogy meg tudja tanulni, a távoli eszközök jeleit. Ez távirányító még speciális vagy többszörös funkciókat is végre tudott hajtani. Ez volt az első távirányító, amit össze lehetett kötni számítógéppel, és frissíteni lehetett újabb szoftverrel. A CORE egység soha nem jelentett nagy durranást a piacon. Hátrány viszont, egy átlagos felhasználónak túlzottan ormótlan volt, így ezért sem terjedt el nagyon. Ezek hátrányok, végül a CL9 elbukásához vezetnek, de az egyik alkalmazott folytatta az üzletet Celadon név alatt.
A 2000-es év elejéig az otthonokban levő elektronikus szerkezetek száma meg növekedett. A Consumer Electronics Association szerint egy átlagos amerikai otthonban négy távirányító van. Házimozi, Sat, Videó, DVD-lejátszó, Televízió, Hifi és még sorolhatnám, mennyi készülékhez kell távirányító. Ezeknek a távirányítóknak a többségére az ormótlan jelző illett. Sok specialista, köztük Jakob Nielsen, Robert Adler, a modern távirányító feltalálója, sokat dolgozott azon, hogy szebbek, és felhasználó barátabbak legyenek távirányítók.
Napjainkban
A legtöbb távirányító infravörös diódával működik, ami egy infravörös fényt bocsát ki, ezt a fényt egy vevő értelmezi. Ez az infravörös fény láthatatlan az ember számára, viszont a készülékek egyértelműen észleli a jeleket, és ez által vezérel. Manapság már több funkcióval szerelnek fel egy távirányítót, ami által több összetettebb frekvenciát kell, hogy kibocsásson. Több készülékgyártó, sok funkcióval látja el ezeket a szerkezeteket, és persze az utángyártó cégek is követik ezt, így a kínálat, és persze az árak is széles körűek.
Fajták
A távirányítóknak széles választéka által, több kategóriára is oszthatjuk őket. Elsősorban a gyári távirányító, majd az utángyártott távirányító, aztán a tanítható távirányító, és végül az univerzális távirányító létezik.
Utángyártott távirányító: Ez az eredeti távirányítót helyettesíti, azaz ugyanazon funkciókkal van ellátva, esetleg másképpen néz ki.
Tanítható távirányító: Ez praktikus, hisz ha még megvan az original távirányító, akkor megtaníthatjuk a funkciókat vele.
Univerzális távirányító: Ez a távirányító több készüléket vezérelhet, ami elég praktikus, egyedüli hátránya, hogy előfordulhat, hogy nem minden funkciót tud. Ez probléma lehet, hisz a menü beállítása fontos a csatorna behangolásához.
Pc távirányító: Ez a távirányító a számítógép irányítását teszi lehetővé, kényelmesen vezérelhetjük vele kedvenc programjainkat.
Végszó
Mi lenne, ha nem lenne távirányító? Akkor fel kellene állnunk a fotelből, és oda kellene baktatnunk a televízióhoz csatornát váltani. Ugye milyen jó, hogy van! Köszönjük.
